Alsós versmondó verseny

Iskolánk alsó tagozatán lezajlott a szavaló verseny. 39 lelkes kisdiák vett részt rajta, akik teljesítményét oklevéllel és apró ajándékkal jutalmaztuk. Közülük 16-an könyvet is kaptak. Minden évfolyamon az első három helyezett képviseli iskolánkat a Városi szavaló versenyen.1. évfolyam I. helyzett Visnyár Bence 1.a                    II. helyzett Seitz Read more about Alsós versmondó verseny[…]

Látogatás a Kőhegy Majorban

Pályaorientációs napon kisiskolásaink jókora gyalogtúra keretében ellátogattak a Kőhegy Majorba, ahol beleleshettek a farm (és a farmerek) életébe. Köszönjük a lehetőséget, nagy élmény volt. Felsős tanulóink a Dorogi Hulladékégetőbe látogattak el, ahol megtekinthették azt a Magyarországon egyedülálló technológiát, amivel környezetbarát módon semmisítik meg az odaszállított hulladékot.

Pályaorientációs napon az ICO-ban

Pályaorientációs nap keretében a 4. osztály az ICO-ban tett látogatást márc. 25-én. Egy előadás keretében megismertük a gyár történetét és a toll fejlődését napjainkig. Az üzemben végig kísérhettük a gyártási folyamatot a kezdetektől egész a csomagolásig. A  program zárásaként még ajándékot is kaptunk. Ismeretekkel és élményekkel gazdagodva érkeztünk vissza az iskolába. Köszönjük a szervezőknek, hogy Read more about Pályaorientációs napon az ICO-ban[…]

Fenntarthatósági témahét

Az elmúlt héten szülőink szervezésében és aktív részvételével változatos programokon vett részt iskolánk minden tanulója. Játszottunk öko- társasjátékot, kézműveskedtünk és újrahasznosítottunk, megépítettük udvarunkra pet palackokból a nagy szalamandrát, amin megpihenhetünk a szilvafa árnyékában. Köszönjük szépen!

Történelemóra másként

5. osztályos gyermekeink az Aquincumi Múzeumban jártak. Célunk egy kihelyezett óra volt, hogy a diákok testközelből tapasztalják meg, hogyan éltek a rómaiak. A tárlatvezetésen kívül ókori római szertartásokat játszhattak el a gyerekek. Köszönjük szépen Bea néninek és Apolka néninek a szervezést!

Tavaszi nyílt nap – március 27.

Idén tavasszal a nyílt napot 2019. március 27-én tartjuk. Ezen a napon tanulóink szülei, hozzátartozói és érdeklődő, iskolaválasztás előtt álló szülők egyaránt meglátogathatnak minket.Ezen a napon az első 3 tanítási órában (8:00-tól 10:45-ig) látogatható órák a […] gombra kattintva megtekinthetők. . . . . .   1.a 1.b 2.a 2.b 3. 4.   8:00-8:45 NémetGerbernéM. Read more about Tavaszi nyílt nap – március 27.[…]