Tavaly a Magyar Szervátültetettek Szövetsége elindította a Millió lépés az életért kampányt. Ennek keretében 6500 embert ösztönöztünk az aktívabb életmódra, akik a rendszeres mozgás mellett számos fontos ismeretre tettek szert a szív- és érrendszeri betegségek felismeréséről és megelőzéséről.
Az Aktív Magyarország Program támogatásával idén a „Millió lépés az iskoládért” kihívással szeretnénk a tanulókat, a szülőket – és mindenkit, aki szívesen segítené régi iskoláját – 77 napon keresztül mozgásra ösztönözni. A támogatásnak köszönhetően az iskolák 1 millió forintos sportszervásárlási támogatásban részesülhetnek.
A kihívásban a Millió lépés mobilapplikáció letöltésével lehet részt venni, amelyben a lépések mellett további 60-féle mozgásforma alakítható át lépésszámmá. A kihívás 11 hete alatt minden héten más-más kihívó – ismert közéleti személy, sportoló vagy szervátültetett – inspirál a mozgásra.
A kihívás résztvevői virtuálisan végigjárják és megismerik az Országos Kékkör túraútvonalait és legszebb látnivalóit, a napi rendszerességgel küldött „Tudtad-e?” üzenetekből pedig egyre több és több ismeretre tesznek szert az egészséges életmód és a mozgás fontosságáról.
A programról részletes információkat IDE és IDE kattintva kaphat