Babos Gábor

Babos Gábor:

Es war einmal…Így kezdődnek a mesék – és így kezdődik ez a történet is.

Általános iskolás koromban néha jöttek hozzánk német vendégek. Szüleim beszélgettek velük, én viszont nem tudtam (pedig a korombeliekkel olykor jó lett volna). Akkoriban úgy gondoltam, hogy ez a világ rendje: a gyerekek nem tudnak idegen nyelveken, aztán mire felnőnek, megtanulnak.Nyilván majd velem is így lesz.
Aztán elérkezett 1990 ősze. Nagy dolgok történtek: összedűlt a szocializmus, leomlott a vasfüggöny, a német nemzetiségi iskolában pedig lehetőség nyílt arra, hogy az akkori 8. osztály két hétre kimehessen Oberhausen-Rheinhausenbe. Jómagam ugyan még csak 7. osztályos voltam, de a buszon volt még három hely, így a nyolcadikosok mellé kisorsoltak három hetedikest a jobb németesek közül, így kerültem – véletlenül – a Kalandba. Hihetetlen izgalmas volt: nyugatra utazni, két hétre – ráadásul tanítási időben!
Döcög velünk a rozzant Ikarus busz Németország felé, beszélgetünk, nevetgélünk egymással, s az éjszakában egyszercsak belém hasít a felismerés: nincs időm! Nincs időm felnőni, hogy addigra megtanuljak németül, hiszen néhány óra múlva megérkezünk, elvisz magával egy német család a falu valamelyik részébe, s ott egyetlen magyar sem lesz, csupa németek – akikkel németül kell beszélnem…
Álomszerű időszak következett: néhány nap alatt – önmagam számára is teljesen váratlan, sőt hihetetlen módon – kiderült: tudok németül! Pár héttel korábban el sem hittem volna, mennyi mindent tudok elmondani.Persze a nyelvtanom gyatra volt, amit éreztem is, de nem számított: gyorsan, gördülékenyen ment a beszéd, megértettek – és én is megértettem őket. Néhány nap után elkezdtem németül álmodni, és kialakult bennem az érzés, hogy – tudok németül.
Ez azélmény és vele járó önbizalom máig is elkísér. Többek között talán ezért lettem jómagam is némettanár (és olasztanár), ezért mertem egyetemi éveim alatt több hosszú külföldi ösztöndíjra is vállalkozni Olaszországba és Németországba, és később minden bizonnyal ez is hozzásegített ahhoz, hogy az Európai Bizottság tisztviselőjeként Luxemburgban dolgozzam jónéhány esztendőt.
Azóta már a den és a dem is egészen jól megy, és megtanultam néhány további nyelvet is, de máig azt hiszem: a kezdet valahol itt volt, a pomázi német iskolában. Az itt szerzett némettudás „éles helyzetben” akkora sikerélményt és önbizalmat adott, ami egész következő életemre kihatott.

Kívánom, hogy minden diák hasonlóan járjon!

Babos Gábor