Márton- napi lampionos felvonulás

November 11. Márton napja. Hagyományainkhoz híven az idei évben is megtartottuk Márton napi ünnepségünket, a lapionos felvonulás bevilágította az utat a templomból az iskolába, ahol az udvaron a tábortűz várta a felvonulókat. Itt folytatódott tovább a program, teázás, éneklés, sütizés. Nagyon jól sikerült. Köszönjük! 

Nyílt nap

Szeretettel várunk minden érdeklődő leendő elsős és már ide járó szülőt, családtagot november 13-án, szerdán nyílt napunkra, ahol 8:00-11:00 óráig az első három tanóránkat tekinthetik meg bármelyik osztályban. A nyílt nap órarendjét megtalálják a honlap “Iskolánkról” menüpontján belül.

Októberi megemlékezések

Ebben a tanévben az aradi vértanúkat és az 1956-os forradalmat is plakátverseny keretében ünnepeltük. Néhány héttel az évfordulók előtt az osztályok megkapták a feladatot a plakátkészítésre. Eredeti, ötletes munkákat vártunk, és valóban látványos, különleges plakátok kerültek ki tanulóink és tanítóik, tanáraik kezei alól. Mindenki lelkesen vett részt a versenyen! Október 4-én, pénteken reggel közösen elénekeltük Read more about Októberi megemlékezések[…]

Látogatás a Csodák Palotájába

Hetedikesein látogatásának célja a tudományos, modern és praktikus ismeretek megszerzésén túl Magyarország nevezetességeinek, hagyományainak megismerése volt, továbbá a természettudományok, valamint a történelem tananyag elmélyítése személyes megtapasztalással. A jövő mérnökei c. tematikus programon regisztrált csoportként jelentünk meg. A gödöllői Szent István Egyetem volt a szervező: élelmiszer-színezékeket vizsgáltunk, agyhullámokkal gyorsítottunk kocsit,  tájat építettünk, élelmiszereket rendeztünk eltarthatóság szerint, Read more about Látogatás a Csodák Palotájába[…]

Miniversum

2019. október 21-én a Budapesten levő Miniversumba szerveztünk látogatást a 4., 6. és 8.osztályos tanulók számára. A világ egyik legnagyobb terepasztalának megszemlélése illetve az interaktív foglalkozáson való részvétel nagy örömet jelentett a gyermekeknek!

Microsoft innovatív iskola lettünk

A Microsoft Innovatív Iskola Program 2016-ban indult el azzal a céllal, hogy lendületet adjon az oktatási körülmények 21. századivá tételéhez. Az iskolaigazgatókat vezetőképző tréningsorozattal, a tanárokat módszertani képzéssel készítik fel. Iskolánk az elmúlt évben csatlakozott a programhoz, a második év kezdésének alkalmából új címünkkel büszkélkedhetünk.

Pomáz napja

Az idei évben is megrendezésre került városunk ünnepe, Pomáz Napja. Iskolánk szülői közössége szorgosan főzött, a többiek bejárták a rendezvény minden pontját. Találkozunk jövőre ugyanitt!